Gyerekkor, háború, rajz és felelősség rajzolódik ki egy alkotói életmű mentén, Miklóssy Mária visszaemlékezéseiben Plugor Sándor világáról.
A megszólalások középpontjában Plugor Sándor grafikus életműve és alkotói szemlélete áll, ahogyan azt Miklóssy Mária festőművész – feleségként, pályatársként és tanúként – felidézi. Gondolatai nem elméleti megközelítések, hanem személyes tapasztalatokból szűrt, pontos megfigyelések, amelyek következetesen az alkotás és a megélt világ kapcsolatára irányulnak.
Plugor rajzainak gyökere a gyerekkor, a kökösi világ tapasztalata. Ez a közeg egyszerre hordozta magában a nélkülözést, a háborús élményeket és a természethez, állatokhoz, játékhoz kötődő örömöt. Úgy fogalmaz: Plugor „mindent megélt” nagyon fiatal koráig, és ez a teljesség – tragédia és humor együtt – később is meghatározta rajzait. Nemcsak a szenvedés, hanem a játékosság és a székely humor is jelen van bennük.
Külön kiemeli az úgynevezett ördögös rajzokat, amelyekben a rosszhoz való viszony jelenik meg egyszerre félelemmel és iróniával. Ezeket a munkákat azért tartja különösen erősnek, mert nem népieskedők, mégis közérthetők, miközben egyetemes szinten is értelmezhetők. „A legegyszerűbb ember is megérti” – mondja –, ugyanakkor olyan rajzi minőséget képviselnek, amely túlmutat helyi kontextuson.
Miklóssy részletesen beszél Plugor rajzolási módszeréről is. Elmondása szerint férje nem a látványt másolta, hanem abból emelte ki azt a történést vagy játékosságot, amely őt megragadta. Mindig rajzeszközöket hordott magánál, apró papírokra dolgozott, és gyorsan rögzítette azt, amit fontosnak tartott. A rajz nála nem előkészítés volt, hanem végleges megfogalmazás. Ez a szemlélet már fiatalon megkülönböztette társaitól, és Miklóssy szerint ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy „világot tud teremteni”.
A pályaválasztás kapcsán elhangzik, hogy Plugor festőként indult, és sokáig festőnek is tartotta magát. A grafika felé részben gyakorlati okok terelték: illusztrátorként korán sikereket ért el, és ebből meg tudott élni. Fontos volt számára, hogy művészetéből tartsa el családját, sőt, első kereseteit hazaküldte szüleinek. Miklóssy hangsúlyozza, hogy ez nem úri passzió volt, hanem mesterség.
A beszélgetés érinti a kortársiság kérdését is. Miklóssy szerint Plugor esetében ez nem releváns kategória: rajzai azért maradnak érvényesek, mert alapvető emberi állapotokat – különösen az öregséget – ábrázolnak hitelesen. Úgy véli, Plugor vonalvezetése egyszerre drámai, lírai és humoros, és ez olyan rajzi nyelv, amely nem utánozható.
A lezárás a hagyaték sorsára irányítja a figyelmet. Miklóssy Mária szerint a legfontosabb művek helye intézményekben van, mert ott biztosítható a megőrzésük és értelmezésük. A gondozás felelőssége súlyként jelenik meg, és felvetődik a kérdés: mi történik az életművel hosszú távon, és ki vállalja majd ennek a világának továbbvitelét.
Tartalom:
00:00 | Kiindulópont: egy életmű belső nézőpontból
03:00 | Kökös és a gyerekkori tapasztalatok
08:30 | Háború, családi emlékezet és emberi sorsok
13:30 | A rajzolás gyakorlata és szemlélete
18:30 | Festészet, grafika és a megélhetés kérdése
22:30 | Két alkotó kapcsolata és önállóság
34:30 | Rajz, kortársiság és érvényesség
40:00 | Hagyaték, felelősség és nyitott kérdések